Az adwords hirdetés új néven Ads-ként szerepel, melyet google hirdetésként is szoktak nevezni. Ebből már sejthető, hogy mi is lehet. Igen, jól gondolod, a Google szolgáltatása, mellyel bevételt szerez Neked és magának is. Neked úgy, hogy általa tudod a vevőket a honlapodra terelni, magának pedig úgy, hogy Te fizetsz neki ezekért a látogatókért. Most pedig nézzük a részleteket!

 

Milyen adwords hirdetés típusok vannak?

Kétféle hirdetéstípust különböztetünk meg. Keresőhirdetés és display hirdetés. A keresőhirdetést PPC-nek is nevezik az angol jelentése alapján (pay per click), mivel kattintás után kell fizetni. Ezekkel a hirdetésekkel a leendő vásárlók akkor találkoznak, mikor aktívan keresnek valamit. Ilyenkor a Google keresőjébe írjuk be az adott szót, vagy kifejezést, ami érdekel. Pl. legyen most ez a szó a nagy kedvencem; a hajóút. Ez, ahogy a fenti képből is látszik, a keresési találatokból az első 4 helyet foglalja el. Neked, mint hirdetőnek azonban csak akkor kell fizetned, ha rá is kattintanak a hirdetésedre. A kattintás költsége azonban változó, több tényezőtől függ. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy tőzsde, ahol Te adsz meg egy árat arra vonatkozóan, hogy Neked mennyit ér meg 1 látogató, azaz mennyit fizetsz 1 kattintásért. Ezután a Google megnézi, mennyire jó a hirdetésed a többi versenyben lévő céghez képest, és az alapján állítja fel a rangsort. Így alakul ki az, hogy melyik hirdetés hol jelenik meg és mennyibe kerül 1 kattintás.

 

Mennyire jó a keresőhirdetésed?

Azt, hogy mennyire értékeli a Google jónak a hirdetésedet, az a minőségi mutatótól függ. A minőségi mutató értéke attól függ:

  • mennyire van összhangban a kulcsszavad
  • a hirdetésed és a
  • landing oldalad (ahova a hirdetésből kattintva érkezik a látogató)

a kereső által beírt kifejezéssel. Ez 1-10-ig pontszám. Minél relevánsabb, annál magasabb az érték, és annál kevesebb lesz a kattintási költség is. Tehát a cél itt is: minél jobban belelátni a látogató fejébe. Tudni, hogy mit gondol, mikor az adott szót, kifejezést beírja a keresőbe. TIPP! Ha pl. Samsung TV-t keres, akkor ne olyan oldalra kerüljön a hirdetésre kattintva, ahol mindenféle TV van, hanem ahol kifejezetten Samsung TV-k közül tud választani. A másik típusú adwords hirdetés, az a Display hirdetés, mely a Google Display hálózatán jelenik meg. Ebben olyan honlapok szerepelnek, amelyek engedélyt adnak a Google-nek arra, hogy hirdetéseket jelenítsen meg a felületükön. Erre példa a képen látható index oldalán megjelenő samsung hirdetés. display-hirdetes 

Megjelennek még Gmail-ben, alkalmazásokban is.gmail hirdetes   A display hirdetés lehet csak szöveges, vagy lehet olyan, amiben kép is van (lásd a fenti samsungos példát). Kétségtelen, hogy sokkal figyelemfelkeltőbb egy képes hirdetés, mivel odavonzza a tekintetet. Főleg, ha olyan termékünk van, ami elég attraktív ahhoz, hogy vásárlásra csábítsa azt, aki meglátja. Ez lehet pl. egy vicces ajándék, vagy egy parfüm, amik a tipikus impulzus vásárlás kategóriájába tartoznak.  

Mikor jelennek meg a display hirdetések?

Ez a beállítástól függ. Célozhatunk:

  • weboldalakra, amit a közönségünk olvas,
  • kulcsszavakra, témákra, ami érdekli őket
  • nemük, életkoruk, érdeklődésük alapján.

Ezeket a hirdetéseket általában azok az emberek látják, akik még nem keresik a termékünket, szolgáltatásunkat. A megfelelő display hirdetéssel azonban erősítjük bennük a létezésünket, illetve felkelthetjük az érdeklődésüket. Éppen ezért ennek a hirdetéstípusnak az ára alacsonyabb is, mint a keresési hirdetésnek. A display hirdetésnek egy speciális változata a remarketing. Ekkor azokat célozzuk meg, akik korábban a honlapunkon jártak, vagy ott valamit csináltak (pl. kosárba tettek terméket, letöltöttek egy e-book-ot). Őket az egyedi azonosítójuk alapján címkézi a Google, és ha olyan oldalon járnak, ami része a Display hálózatnak, akkor megjeleníti számára a hirdetést. Ez azért lehet hasznos, mert ha pl. a látogató korábban a honlapon járt, de nem vásárolt, és újra meglátja a hirdetést, akkor az egyrészt márkaépítő, másrészt van rá esély, hogy akkor meg fogja venni. Biztos veled is előfordult már, hogy kerestél valamit a neten, aztán egy telefon közbe szólt, és ott hagytad a weboldalt. Később, mikor éppen a gmail-edet olvastad felugrott az adott cég hirdetése, és akkor meg is vetted. Vagy ha nem gmail-es hirdetés, akkor egy másik honlapon jött elő újra a képe az adott terméknek, és akkor vásároltál. Én könyvekkel szoktam így járni. 🙂 Szóval vétek lenne kihagyni ezt a lehetőséget, mivel ezáltal pénzt veszítesz.  

Melyik adwords hirdetést válaszd?

  1. Attól függ, mennyire van keresés az általad kínált termékre, szolgáltatásra. Ha a havi hirdetési keretedet elkattintják a keresőhirdetés által érkező emberek, akkor elegendő lehet csak azt használni. Azonban ebben az esetben is érdemes lehet megfontolni a display hirdetés használatát, annak is a remarketinges változatát. A korábban az oldalunkon járt embereket így vissza tudjuk csábítani, növelve az értékesítés lehetőségét.
  2. Van olyan helyzet, amikor nincs annyi keresés a termékünkre, szolgáltatásunkra, és még van a hirdetési keretünkből. Ekkor mindenképp érdemes bővíteni a célzást olyan közönséggel, akik még csak érdeklődési fázisban vannak, de nem keresnek. Számukra ideális lehet egy display hirdetés megjelenítése.
  3. eset, mikor még nincs is igény a termékre, vagy szolgáltatásra, mert annyira új a piacon és nem is ismerik. Ilyenkor előbb érdemes a releváns oldalakon megjeleníttetni, hogy felfigyeljenek rá a célszemélyek. Ezt szintén display hirdetéssel tudjuk megoldani.

 

Félelmek az adwords hirdetés kapcsán:

  • Nem kattintanak rá. Emiatt felesleges aggódni, hiszen a Google ebből él, és nem kevés alkalmazottat tud kifizetni az egész világon. Egy felmérés szerint az emberek nagy része nem is tudja megkülönböztetni, vagy legalábbis nem fordít rá figyelmet, hogy a találatok közül melyik hirdetés, és melyik nem. Te melyik kategóriába tartozol? Kattintasz a hirdetésre? Én bevallom, szoktam, főleg, ha nagyon úgy érzem, hogy hozzám szól, nekem írták.
  • A konkurencia kattint rá, és elkölti a pénzedet. Ez nem fordulhat elő, ugyanis a Google folyamatosan fejleszti a rendszerét, és azt is meg tudják nézni, hogy ha egyazon számítógépről, ugyanarról a címről jött több kattintás egymás után. Annak költségét érvénytelen tevékenység címszóval jóváírja a számládon. Azért ez elég megnyugtató, nem? Nem kell aggódni, hogy a konkurencia merő „kedvességből” kitol velünk. Itt legalábbis nem tud.
  • Sok pénzedbe fog kerülni, és nem tudod kontrollálni. – Ne aggódj, hisz Te állítod be, vagy a hirdetéskezelőd, hogy mennyi a maximum napi limit, amit a hirdetésre szánsz. Ezt ugyan a Google túllépi, ha úgy ítéli meg, hogy az adott napon több potenciális vevőt tud vinni az oldaladra. Hó végén azonban kiegyenlítődik. Az egész hónapra tekintve a költés nem lesz több, mint a napi limit felszorozva 30,4-gyel (ez 1 hónap napjainak átlagos száma).

Remélem, sikerült az adwords hirdetéseket minél jobban megismertetni számodra.

Ha kedvet kaptál ahhoz, hogy kipróbáld, keress meg!

Varga Éva online cégépítő

Telefon: +36(30) 56 86 208

Ha van olyan ismerősöd, akinek szívesen ajánlanád a cikket, oszd meg bátran! Köszönöm.  

Nézz szét a többi cikkem között is! 

mi az url

Mi az url jelentése?

Mi az URL jelentése? Mit jelent az url? Mi az az url? Sokszor hallani még ma is ezeket a kérdéseket. Azt gondolnánk, hogy egyértelmű, de sokan nem tudják, mi is az az url, és mit jelent. Az url más néven: webcímet jelent. Angolul az Uniform Resource Locator [egységes...
seo eszközei

Google keresőoptimalizálás, seo keresőoptimalizálás

Mi az a seo? SEO keresőoptimalizálásnak is nevezik. A SEO angol szó, Search Engine Optimization, magyarul: keresőoptimalizálás.   De miért is fontos a keresőoptimalizálás? Sokan elégedettek azzal, ha végre elkészül a honlapjuk és tetszik nekik. Ez régen elég is...
KULCSSZO

Kulcsszó kutatás kezdőknek 6+1 tipp

A kulcsszó kutatás nagyon hasznos a stratégiánk kialakítása szempontjából. Ezzel tudjuk meghatározni, mely szavakra, kifejezésekre fontos cikkeket írnunk, ha minél több látogatót szeretnénk a honlapunkra. Ez a keresőoptimalizálás alapja is. Ha hirdetünk a...

Google Ads kupon – INGYEN

Mi az a Google Ads kupon? A google hirdetési felületén a Google Ads-on (régi nevén Adwords) a kezdéskor szükséges információk megtalálhatók. Kevesen tudják azonban, hogy a Google azzal is támogat bennünket, hogy új fiók nyitásakor 120.000 Ft értékű kupont is ad. Ehhez...
keresooptimalizalas-lepesei

Keresőoptimalizálás lépései – ingyen vevők a Google-ből

A keresőoptimalizálás lépései 6 fontos pontot tartalmaz, melyet be kell tartani ahhoz, hogy a Google keresőjéből minél több látogatónk érkezzen hirdetés nélkül. kulcsszókutatás (főoldali, kategória, cikk kulcsszavak) honlap belső tartalmának rendbetétele –...
weboldal keresőoptimalizálás

Weboldal keresőoptimalizálás során elvégzett feladatok

Weboldal keresőoptimalizálás elvégzéséhez Search Console hozzáférés szükséges. Innen látom a korábbi eredményeket, hogy honnan indulunk el. Ez egy fontos kiindulópont. Itt végignézem, milyen keresőszavakra jött fel a honlapod, és milyen helyezést ért...
google ads kulcsszavak beállítása

Google Ads kulcsszavak beállítása

Ma már szinte mindenki tudja, ha online értékesít, akkor nagyon fontos a megfelelő hirdetési kulcsszavak használata. Ezt pedig a Google Ads rendszerében a kulcsszótervezőnél tudjuk megnézni. Erről már egy másik cikkemben írtam, hogyan találd meg a kulcsszavaidat.  De...
google-search-console

Google Search console használata

Kezdjük először azzal, hogy mi is a Google search console? A search console (régi nevén: Google webmester eszköz) a Google ingyenes eszköze, mellyel nagyon sok hasznos információt megtudhatsz a weboldaladról. Ez kifejezetten csak a hirdetés nélküli, és csak a...
Google - Adaptiv hirdetes

Adaptív hirdetés – a Google újítása

A napokban hívott a Google-től a személyes kapcsolattartóm, hogy tájékoztasson a Google Adwords legfrissebb újításáról, az adaptív hirdetésről. Az adaptív hirdetés még csak béta verzióban van, nem érhető el minden Google Ads fiókban. Ettől függetlenül...
SEO szövegírás

SEO szövegírás: milyen egy keresőoptimalizált szöveg?

Vajon változott valamit a seo szövegírás 2022-re? A válaszom: nem. Továbbra is a józan ész mentén kell megírni a cikkeket, tartalmakat, és nem szabad gyanúsnak tűnő trükköknek bedőlni. A Google-nél nemhiába dolgozik 40-50.000 ember és fejlesztik folyamatosan az...
weboldal ellenorzes

Weboldal ellenőrzés – a leggyakoribb hibák

Weboldal ellenőrzés előtt mindenképp tisztázni kell az ügyféllel – a honlap tulajdonosával, mi a célja a weboldallal. Ez az elsődleges, legfontosabb kérdés. Enélkül nem tudom, mit szeretne elérni, milyen szempontok alapján végezzem a...
blogbejegyzés hossza

Milyen hosszú legyen a blogbejegyzés szövege?

Az emberi logika szerint az egy nagyon rossz kérdés, hogy milyen hosszú legyen egy blogbejegyzés (vagy honlapoldal) szövege. Mert a logikailag helyes válasz az volna: a szöveg hossza akkora legyen, annyi szóból, annyi...

Google kulcsszó kereső használata kezdőknek

A google kulcsszó kereső a Google Adwords felületén érhető el. Mindenképp érdemes egy ilyen fiókot regisztrálnod. A regisztráció ingyenes. Már a kulcsszavak keresése miatt is megéri. Azt azonban le kell szögeznem, ha nincs költés a fiókban, akkor nem mutat pontos...